tudom, tudom, az én koromban
még korán van azon gondolkodni,
hogy miért nem volt még egy rendes
párkapcsolatom sem.
az elsőnél nagyon fiatal voltam még,
valójában úgy jöttünk össze, hogy
mindketten azt hittük, tetszünk a másiknak
és nem akartuk megbántani egymást.
a második egy röpke éjszakai dolog volt,
aztán 5 napig elfelejtettünk szakítani.
a harmadik már komolyabb volt,
sokat sétáltunk és beszélgettünk,
mindig hazakísért. de nem,
egy hétnél ez sem volt hosszabb.
ezt a hármat egy nyár alatt elintéztem.
két évig csak epekedtem a fiúkért,
majd egy szép nyári napon
újra beszélni kezdtünk egy sráccal,
aki kisebb koromban tetszett.
két hónap beszélgetés után párszor találkoztunk,
egyszer megcsókoltam, vagy ő engem,
aztán így tovább, de ismét nem jártam jól.
egy hét után megint csütörtököt mondtam,
hiába volt kedd aznap.
mégsem éreztem úgy, hogy nekem jó lenne vele
vagy neki jó lenne velem. nem.
sírt értem, sírtam miatta, de egyszerűen nem.
másfél évbe telt, mire egy másik sráccal
másfél év beszélgetés után
rávettük magunkat a találkozásra,
rávetettük magunkat a másikra.
két találkozás, egy hónap, ennyi jutott nekünk.
randiztam egy sokadik régi szerelmemmel,
de őt is hagyjuk inkább.
kérdem én, mi a baj velem?
értem én, hogy nem ők a megfelelők,
de miért nem?
mi az, ami nekem kell?
egy ember van, akiért bármikor bárkit
bármit és bárhova eldobnék.
de neki meg nem én, sokkal inkább egy másik egyén
az, akiben megtalálta azt, ami nekem ő.
és az a másik is szereti, nincs szívem
ebbe a csodás kapcsolatba belerondítani.
nem mintha tudnék.
-ÁA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése