Apa

hiába hajtogatod ezerszer ugyanazt,
hiába bántasz néha,
szerencsésnek mondhatom magam,
hogy legalább itt vagy.
mert mindent értem, nem ellenem
mindent ami rólam, azt velem
s mindent, mit érdemlek, azt nekem.
hol gondoskodó anya,
hol védelmező apa,
ugyanakkor legjobb barátnő
és bókolgató kérő
vagy egy személyben,
kinek büszkeség van szemében.
véleményed erősen sugallod,
ígéreted mindig megtartod,
féltesz és szeretsz,
szidsz és idegeskedsz.
sokaknak nem vagy,
így hálával tartozom,
hogy te fűzted be anyut
27 évvel ezelőtt a katonaságon.
sokszor a világból kergetsz ki,
máskor a szélére jössz értem,
s mindig az igazat mondod,
akkor is, ha nem kérem.
köszönöm, hogy vagy nekem, Apa.
szeretlek

 -ÁA

röviden tömören

te más vagy, egészen más
neked ékezettel írok,
és igyekszem helyesen is,
na meg értelmesen, hiába nehéz.
előtted normálisan akarok viselkedni,
pedig ez a legmegerőltetőbb.
tudom, hogy úgy kéne elfogadj
ahogy vagyok, mégis
próbálom a legjobbat kihozni magamból.
előre sajnálom, ha nem sikerül
és ha így nem vagyok elég neked
vagy ha már sok vagyok.

 -ÁA

ezért fáj

talán őszintének kéne lennem,
elmondani hogy sírtam éjjel,
hogy már tudom, milyen mikor fáj,
hogy nem szeretném többet átélni,
és hogy nem szeretnélek elveszíteni.
de megkérdeznéd miért sírtam éjjel,
és elmondanám, mennyire fáj
hogy át kell élnem ezt,
és ezzel elveszítenélek.
és inkább tartom magamban a rosszat,
minthogy kimondjam és neked okozzak fájdalmat.
mert te olyan vagy, akinek fáj,
ha valaki miatta sír,
ha valakinek miatta fáj,
ha valaki miatta éli át.
és én épp emiatt nem szólok semmit,
nem mondom, hogy mennyire rossz ez,
nem adom tudtodra, hogy fáj amit csinálsz.
mert közben szeretem is.
szeretem, ahogy becézel,
szeretem, mikor megölelsz,
azt is, ahogy hiányolsz,
és mikor mondod, hogy mennyire szeretsz.
talán ezért fáj ennyire,
mert tudom, hogy szeretsz,
de nem úgy, ahogy kéne.
ne érts félre, nem hibáztatlak, a helyedben
én sem szeretném magam úgy, ahogy kéne.

 -ÁA

mindent vagy semmit

semmi.
megint semmi.
mindig semmi.
nem szeretem a semmit.
semmit nem szeretek.
nem szeretem, ha a miújságra azt mondják,
semmi.
nem szeretem, ha nem történik semmi.
ez dupla tagadás. inkább azt nem,
ha nem történik valami.
vagy ha semmi történik.
bár ez hülyén hangzik, de az angolok így mondják.
már megint ugyanazt csinálom, mint mindig.
ülök a gép előtt, fájó, görbe háttal
fájó, görbe szívvel.
hallgatom a szokásos zenéimet.
a szokásos emberekkel beszélek.
szokásos témákról.
tehát megint nem történik semmi.
vagyis valami.
még az érzéseim is a szokásosak.
unom már magam,
unom a semmit,
unok mindent.
kéne már valami változatosság.
el kéne menni valahova valakivel
akit régen láttam
és beszélgetni egy jót,
vagy kávézni, ülni csendben.
el kéne menni a Duna partra, leülni
és nem gondolni semmire.
kéne már egy jó hosszú, őszinte beszélgetés
valakivel, akivel még nem ismerjük egymást annyira.
és utána nem beszélni többet.
csak valami változást akarok.
megváltoztatni a környezetem,
megváltoztatni a közérzetem,
megváltoztatni magam.
megváltoztatni mindent.
minden megváltozik és semmi nem marad a régi.
ellentétes szavak és mégis így,
ebben a formában ugyanazt jelentik.
bele fogok őrülni,
ha semmi nem változik és minden marad a régi.

 -ÁA

hogy én téged

ez nem egy se veled-se nélküled dolog,
ez valójában egy vagy veled, vagy sehogy.
és nagyon szeretném, ha te is éreznéd,
hogy velem jobb, mint vele vagy mással
vagy akárhogyis, nélkülem.
mert az már bizonyos, hogy veled
sokkal jobb minden.
hiába tudom, hogy foglalt vagy, néha
mégis reménykedem, mert olyan
kétértelműen fogalmazol.
pedig mindig azt mondod, te egyenes
ember vagy, és úgy érted ahogy mondod.
mindenkitől azt hallom, milyen
aranyos pár lennénk,
miért nem jövünk már össze, miért?
de a nyílt kapcsolatot én nem preferálnám,
valaki rád ÚGY nézne és az ujjait a hátába szurkálnám.
mert tudom. tudom,
hogy te nem tudsz megelégedni egy emberrel,
és viszonoznád a pillantást egy szenvedélyesebbel.
tudom, hogy mindenki oda van érted,
többek között én is, remélem, ezt érted.
érted és tiszteled az érzéseim,
és elnézed esetleges botlásaim,
nem vagyok tapasztalt kapcsolatok terén,
de azért sétálhatnánk a Hősök terén.
télen korizhatnánk, vagy valami,
ha addig még meg nem unsz,
és nem csuknak le, meg semmi,
mert nem pszichopata vagyok csak szerelmes,
hiába egy hajszál a határ.
nem azt mondom, hogy most
azonnal omolj a karjaimba,
nem lenne fair a pároddal szemben,
és mivel a barátod vagyok,
és neki is, nem szeretném, ha csúnya vereséget szenvedne
harcban a szívedért, velem szemben.
ugyan már, hova gondolok?!
gyanítom, nem véletlenül ő a párod.
őt jobban szereted, arról pedig nem is tudsz,
hogy én téged, hogy mennyire, hogy mióta.
mert ez nem egy se veled-se nélküled dolog,
ez valójában egy vagy veled, vagy sehogy.

 -ÁA

de a másik!

sokan szidják, szidjuk a mai fiatalokat
hogy cigiznek, hogy isznak, basznak,
mindent csinálnak,
"bezzeg az én időmben" mondjuk ilyenkor.
de kérem a kedves felnőtteket,
tegyék fel magukban a kezüket, hogy
hányan nem próbálták a dohányzást
gyerekkorukban.
és kérdezzék meg maguktól,
kedves szülők, akik a más gyerekét ócsárolják,
hogy a maguké miben jobb?
ő nem megy el péntek este bulizni,
csak a barátjánál alszik.
ő szebb. ő okosabb. ő legalább tanul.
legalább igyekszik.
de a másik!
a másik az állandóan részegen kiabál a Deák téren,
a másik az bukásra áll matekból,
a másik az hogy öltözködik,
a másik az nem tud viselkedni!
és most hiába mondanám, hogy ezért nem a gyerek a hibás.
hiába mondanám, hogy a szülők rontották el,
hogy a gyerek azt csinálja, amit lát.
mert a másik ember felmenőit szidni
még nagyobb taplóság, mint magát az embert vagy a cselekedetét.
ehelyett nézzünk inkább magunkba,
gondoljuk végig, hogy mi vezethette ide a másik gyerekét.
és ne tiltással neveljük a sajátunkat,
ne hagyjuk magára,
de ne is csináljunk meg helyette mindent.
a gyerek is ember.
gyermekember.
vannak érzései, problémái, önálló gondolatai.
szükségletei.
mint például a szeretet.
de a jóból is megárt a sok.

 -ÁA

matekóra thoughts

a filc kupakja pukkan, füzetek nyílnak, tollak sercegnek.
a feladat már a táblán van.
mi több, valahogy az én füzetembe is belekerült.
rotringgal, mert azt tanultam általánosban,
hogy matekórán nem írunk tollal.
neki is kezdenék, hogy beszorozzam, elosszam, összeadjam, kivonjam
akár a gyököt, akár a grafitot a füzetlapból.
de előtte indokolatlanul felemelem a fejem, és gyorsan körbenézek.
bambuló tekintetek merednek ki az ablakon, vagy a táblára,
többen kétségbeesetten tanulmányozzák az előző órán leírtakat,
hátha abból megszülik a megoldást.
hátha.
a remény már csak így működik.
a legvégsőkig próbálkozunk. hátha.
visszafordulnék, de a tekintetem találkozik a tanáréval.
"csak ki ne hívjon a táblához" gondolom magamban, ahogy
újra magamhoz veszem a ceruzám, és próbálok
a tanultak alapján végigmenni a feladaton.
a képletet tudom, számológépem is van,
az óránk három percet siet az órához képest,
most döntsük el hogy melyik óra van a falon,
ahova én is nemsokára mászok a sok számtól,
az órán is vannak számok, hát még, ha matekóra,
szerintem jó lennék órának,
én is ugyanolyan pontatlan vagyok mint a számolásaim.
a nevemet hallom, de szerencsére ez (még) nem a tanár,
csak mögülem egy pisszegés, hogy nekem mi jött ki.
mondanám, hogy lassan az ebédem fog, ha tovább kell számolnom,
de nem értené, ahogy a feladatot sem érti senki a teremben,
meg merem kockáztatni, hogy őszülő hajú tanárunk sem.
valószínűleg megint elrontottam, a radírom leesett a földre,
utána hajolok, fejem a padba botlik.
"ne verje a fejét az asztalba, ennyire elakadt?" hallom a tanártól,
"nem, szimplán béna vagyok" felelem, és már érzem,
hogy nekem kell levezetnem a megoldást.
felkapom a radírt, és igyekszem valami vállalhatót a füzetembe írni
hátha nem égetem le magam teljesen.
és most nem az osztály előtti beégés zavarna, ugyan.
matekórán az már rég nem létezik.
valójában ez előtt az osztály előtt már annyiszor leégettem magam,
hogy már az oltókészülékeik sem segítenek, így nem is próbálkoznak.
de én nagyon próbálkozom, igenis értem a feladatot,
legalábbis értenem kéne.
csengessenek már ki, mindenki ezt szeretné, csütörtök hetedik óra,
senkinek semmi kedve most még itt, ezzel szenvedni,
többek között nekem sincs,
nem mintha programom lenne,
nem sietek sehova,
maximum a metróhoz, hogy ne legyen nagy a tömeg.
"mennyi van még hátra?" fordul hátra az előttem ülő.
"óra van, nem beszélget" már megint ezek az órák,
valóban óra volt, méghozzá a falon.
mellette egy parafatábla, amire nem is olyan régen
gondolatban feltűztem a matektanár képét
és rajzszögekkel szurkáltam.
szerencsémre a négyzetrácsok,
amelyek merőleges és párhuzamos vonalakból
megrajzolva tökéletesen segítettek a normális méretű
számok írásában, nem vonták el a teljes figyelmem.
a maradékkal sikerült arra koncentrálnom, hogy ki is énekli
azt a dalt, ami egész órán a fejemben ment.
hogy mi a még nagyobb szerencse?
valaki a hátsó sorokból felkiáltott, hogy érti,
ezért a tanár őt hívta ki a táblához.
nekem még mindig nem megy.
de örülök, hogy neki valóban sikerült megérteni.
talán óra után odamegyek hozzá, és megkérem, hogy magyarázza el.
az óra után a fal van.
bár attól függ, melyik irányból nézzük.
a fal szemszögéből mi vagyunk az óra után.
a csengő szerint is óra után vagyunk,
így mindenki összecsapja a füzetét, vállára kapja a táskáját,
és meg sem várva a házi feladatot ügetnek ki a folyosóra.

 -ÁA

jó háziasszony

ha így folytatom, nem lesz belőlem jó háziasszony. pizzán, mekis kaján és palacsintán fog a család élni, ha nekem kell főzni... ünnepnapokon a gírosz is megfelel. reggelire talán rántotta. és még takarítani is utálok. söprök néha ha egyik barátnőmnél vagyok, el is mosogatok ha úgy adódik de amúgy.... és még kupis is vagyok. előre sajnálom a leendő férjem, már ha lesz olyan marha aki engem feleségéül fogadna. amíg ő nem jön, egy kis lakásban fogok lakni egy háló, egy konyha, fürdő és nappali macskám nem lesz, talán egy kutya, ha leviszi magát sétálni és nem szarja össze a lakást. hozzám ugyan fel nem jön senki, aki nem bírja a kuplerájt mosogatógépem heti egyszer tenni fog a mászó edények ellen a porszívó is jó baráttá növi majd ki magát. szekrény minek, úgyis minden ruhám a földön fekszik minden reggel, amikor jön a szokásos "mitvegyekfel" az íróasztalon is csak gyűlnének a papírhegyek, meg a kitörött ceruza és rotringhegyek. a laptopom valahol még meg lesz, talán az ágyam mellett, vagy inkább mellettem az ágyon, a végén még arra is rádobok egy pólót és nem találom meg többet. az egyéjszakás kalandjaim, ha lesznek, majd a kanapén intézem vagy a srácnál inkább, ki tudja. ahogy jön. ahogy megy. ha majd már nem megy, akkor kitakarítok. bevezetem a szobámba, megmutatom neki a fotóalbumom, amiben minden számomra fontos dolog benne van, és megmondom neki, hogy féljen, ha egyszer ő is belekerül. hogy ragaszkodó és hisztis vagyok. és ha ő már tényleg nem megy, akkor tudni fogja, hogy elég ha figyel rám és szeret. szeretni sem kell. csak viseljen el maga mellett és adjon néha csokit. és akkor jó leszek. és ha ez menni fog, akkor majd mindkettőnk ruhái a földön lesznek reggel, de nem lesz gond a mitvegyekfel, mert felveszem majd az ingét vagy a pólóját, és csinálok a konyhában egy rántottát, ő pedig meg fogja enni, mert éhes lesz és mert nem akar majd megbántani, de megmondja, hogy elsóztam. én meg majd mondom, hogy mert szerelmes vagyok, ő pedig azt mondja, hogy ha szeretem, miért akarom megmérgezni, én meg majd megsértődök, és megpuszil, én pedig mindennél jobban fogom szeretni. és mégsem mekis kaján és pizzán élünk, hanem az ő kedvéért megtanulok főzni. néha majd ő is segít, mikor hazaér a munkából, mert neki már az én lakásom lesz a haza, mert az otthon ott van, ahova szeretettel mész és szeretettel várnak. és mikor már a két gyermekünkkel élünk egy nagyobb lakásban, vagy kis családi házban, akkor majd visszagondolok, hogy azt hittem, nem leszek jó háziasszony.

- ÁA